943 61 Salka 61

Telefón: 036 7585 101

 

Starostka obce: Mgr.Silvia Cagalová

Mobil: 0918 483 626

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

falu park szolo

Több forrás is említ egy Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templomot, amely a jelenlegi temető területén állt. Az egykori templom román stílusban épült a 13. században. Több forrásban is azt olvashatjuk, hogy az a kődarab, amely a jelenlegi templom falába be van építve, valószínűleg a régi főbejárat díszes kőszegélyéből származik. A kő felett latin szöveg olvasható egy emléktáblán.

A jelenlegi templom több átépítésen ment keresztül. Pontosan mikor épült, nem tudjuk. Egyes források szerint az 1600- as években, más források szerint az 1700-as években, de olyan dokumentumok is vannak, amelyek a 18. század második feléből való építménynek tartják. Az egyhajós templom szentélye félköríves záródású, kelet-nyugati tájolású. 1950-ben egy bővítés során a szentély északi oldalához egy kisebb kápolna került. A déli fele korábban készült el, hiszen Ferenczy György azt írja, hogy ennek és a hajónak a falához épült 1929-ben a Lourdes-i barlang. A kápolnák ma mellékoltárul szolgálnak: a déli a Jézus Szívemellékoltár, az északi pedig a keresztre feszített Krisztusé. A Jézus Szíve szobrot Cselka Nándor püspök adományozta a templomnak, a Krisztus-szobrot pedig 1957-ben készítette egy Kafka nevű prágai faragómester

A főoltárkép Mária mennybemenetelét örökíti meg. Máriát kék palástban láthatjuk, alatta az apostolok, amint körülállják az üres nyughelyet. A templombúcsút, a templom névadójának ünnepét, augusztus 15-én tartják.

A főoltárt és a szószéket Csepreghy János tervei alapján Szekrál János asztalos készítette Haber nevű műkőfaragó társával 1892-ben. A szószék mellvédjén a négy evangélista domborműve látható. A keresztelőkutat is az előbb említett mesteremberek készítették fából. A második világháború sok kárt okozott a templom épületében. A falu híres orvosa Dr. Erős János pénzbeli adományával hozzájárult a templom felújításához. Ő építtette 15 a márványból készült oltárt, keresztelőkutat, szószéket. 1949. október 30-án konszekrálták a templomot.

A templom hajójában több szobor található: Szent Péter és Pál szobra, Szent Antal szobra, Mária szobra a Kisjézussal, Szent József, Szent István király, Szent László, Kis Szent Teréz és a Lourdes-i Szűz szobra.

Külön említést érdemelnek Bánsághy Vince festőművész alkotásai, amelyeket 1955-ben készített a templom számára. Ezek az egyházi rend szentségeit ábrázolják. A képeken szalkai lakosokat is megörökített az alkotó. 

2001–ben adományozta helyi festőművészünk, Albert István, az általa festett keresztúti stációkat a templomnak. A templomhoz tartozik egy szép kert, ahol 1926. október 20- án szentelték fel az ott felállított kálváriát. A falfülkékben a keresztút állomás-ainak égetett agyagból készített reliefjei láthatók. A kálvária egyben az I. világháború áldozatainak emlékművéül is szolgál. A talapzatán az elesettek nevei olvashatók.

A templomkertben a már említett Lourdes-i barlang látható, amelyet Ferenczy György készíttetett 1929-ben, hálából csodás gyógyulásáért. A barlangban található Szent Szűz és Bernadett szobrát Münchenből hozatta. Mára a barlang belső falára több márványtábla is felkerült, kifejezve a lakosok köszönetét és háláját. A jelenlegi orgona építése 2010-ben kezdődött el. Két manuálosra és 22 regiszterre lett tervezve. Kb. 1500 sípot tartalmaz. Az orgona vezérlőrendszere Szakács István orgonaépítő műhelyében készült Ménfőcsanakon. A már 100 éves impozáns bútorzata pedig Németországból, Mullhausen egyik templomából került Szalkára. A két manuálos játszóasztala Jászberény ferences templomából lett vásárolva. Síprendszere a lebontott régi orgona használható sípjaiból és a szintén lebontott szentpéterfai templom orgonájából származnak. A helyszíni szerelést Ottó Gábor orgonaépítő vállalta, a műhelymunkákat pedig Németh Imre orgonaépítő végezte el. 2012–ben megkezdődött a templom felújítása, villamosították a harangokat, és újra működik a toronyóra.

  • Szalka-romai-katolikus-temploma-01
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-02
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-03
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-04
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-05
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-06
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-07
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-08
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-09
  • Szalka-romai-katolikus-temploma-10
  • templom-2
  • templom-3
  • templom
  • templomkert